|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Nagykurt 95 Fuvoszenekar 2007. augusztus 22.Mikóújfalu napja a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának része volt. Augusztus 18-án ott ünnepelt az egész Oltfej. Előbb Cselényi László, a Duna TV elnöke tette tiszteletét, majd Tőkés László püspök szólt az ünneplő tömeghez, este pedig az Egy a nép, egy a magyar és a Veled, Uram! társszerzője, Bródy János saját szerzeményű szólóival szerzett igazi meglepetést az ezret jóval meghaladó tömegnek. Reggel a helybeli Nagykürt ‘95 fúvószenekar ébresztette a lakosságot. Mikóújfalu mellszobrot akar állítani Fejér Ákos testnevelő tanárnak, aki huszonegyezer kilométert kerékpározott egykori tanítványaival Európában és Kis-Ázsiában, s akinek ez alkalommal nyitották meg retrospektív kiállítását a nevét viselő iskolában. Tőkés püspök, mert Árpád éve van, az egykori brassói ledöntött Árpád-szobor egy darabkáját adta át mint az együvé tartozás ereklyéjét, szorgalmazta a magyar összefogás szükségességét, és elmondta, hogy Bihar megyéből a rendszerváltás utáni években a hetvenezer magyarból húszezer elvándorolt! /Kisgyörgy Zoltán: Cselényi, Bródy és Tőkés Mikóújfaluban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 22./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||